A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégtoll. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégtoll. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 11., vasárnap

Emlékmű

Május 10.-én szombaton este 19.45 körül kis feleségemmel bringáztunk, és hazafelé jövet erre lettünk figyelmesek:
















Bár mindegyik lehetőség és időpont e nem éppen „büszke rendezetlenség” javítására kellemetlennek ígérkezett {szombat este :( vasárnap :(( jövő hétvége, amikor újra lesz időm :((}, végül a kisebbik rosszat, tehát :(-t választottam.

20.07-kor még így nézett ki:
















Aztán uccu neki:
















Majd szűk háromnegyed óra múlva – egy vágófej csere után (mivel vastagabb ágak is akadtak), ill. egy általam elhúzott damil csere után – ez volt a kép:
















és ez:
















Nem mondanám tökéletesnek, sőt igazán szépnek sem, de azért egész más képet mutat 45 perc törődés után. Úgy érzem, ez méltóbb hozzá.
Reggel, kimegyek és elgereblyézem, ill. sepregetek vagy kemény 10 percet. (sajnos vasárnap)

Tisztelt Olvasó!
Bízom benne, hogy számodra világos, hogy nem büszkeségből és saját magam fényezése érdekében tetettem fel ezt a cikket T. Szerkesztővel az oldalra, sokkal inkább azért, hogy a napokban be is legyen fejezve, ill.  a jövőben fontos legyen az arra hívatottaknak az emlékmű környezetének  rendezése!

Előre is köszönjük!

Balla Gergely

2014. március 31., hétfő

Víz Világnapja 2014

2014.március 19-én, Budapesten jártunk a Víz Világnap internetes vetélkedő díjkiosztó ünnepségén.  A díjkiosztó előtt 4 feladatsorból álló kvíz kérdésekre kellett válaszolnunk hétről-hétre.  Szerda reggel 6.23-kor indultunk Fertőszentmiklósról, vonattal a Keleti-pályaudvarra. Háromnegyed 9-kor felértünk Budapestre és indultunk is a metróhoz, mellyel a Déli-pályaudvart közelítettük meg. Miután odaértünk, a tőle két utcára lévő Országos Vízügyi Főigazgatóságba mentünk a díjkiosztóra. A díjkiosztón találkoztunk két olimpikonnal Gergely István vízilabdázóval és Zala György kenussal. 

Díjkiosztón a következőket hallottuk, internetes pályázat alsó tagozatos kategóriájában: 
       -     Vizesek csapata (Csordás Péter és Tóth-Kőrösi Kadosa) 2. helyezést ért el.
Internetes pályázat felső tagozatos kategóriájában:
- Vízcseppek csapata (Koszorú Kata, Marton Dóra, Tóth-Kőrösi Csenge, Vlasits Mirjana, Wágner Hermina) 4. helyezést ért el.
- Goran és Barni (Kocziha Barnabás és Vlasits Goran) 1. helyezést ért el.

A díjkiosztó után az összes díjazottal és kísérővel együtt, közel 50-en elindultunk metróval a Parlamenthez, ahol egy hajóba szálltunk és egy közel 1 órás hajókázást kaptunk még a Dunán a rendezőktől. Ezután elköszöntünk a díjazottaktól és felmentünk a Mátyás templomhoz és a Budai várhoz mi, a zsiraiak. A kiskirándulásunk után szendvicseket vettünk egy gyorsétteremben és indultunk is a vonatra. Zsirára 19 órakor értünk sok élménnyel és ajándékokkal gyarapodva, és persze fáradtan.         
                                                                                 
                                                         

Köszönjük Andi néninek a felkészítést!  Jövőre is megragadjuk az alkalmat és jelentkezünk megint!


A beküldött pályázatok:




2013. szeptember 30., hétfő

Hosszú komment

Sajnos önhibámból nem vettem részt a demonstráción, pedig tudtam róla! Látva a felvételedet, Csabi, és ismerve a téma jelentőségét, ezt többet nem történhet meg, hogy egy a hazánk védelmének, boldogulásának és jövőjének érdekében a környékünkre szervezett társadalmi megmozduláson, ill. egyeztetésen ne vegyek részt. Hazafi emberként, zsiraiként szégyellem, hogy nem voltam ott, pedig megtehettem volna!

Az olvasók most azt gondolhatják, hogy ezzel az igen csak személyes problémának tűnő megnyilatkozásommal mit is akarok én egy helyi, közéleti blogon. A célom - az önmagam tanítása és javítása mellett -, hogy azok a zsirai és nem zsirai magyar emberek, akiknek számít mindaz az érték, amiről a kisfilmben hallottak, ill. fontos a saját, rövidtávú, - sokszor túlzott kényelem megteremtését célzó -, de nem család harmóniát teremtő, öncélú tevékenységükön, pénzkeresésükön túl a gyermekeik, ill. nemzettársai gyermekeinek jövője, élete is; azokban az embertársaimban szintén megfogalmazódjanak a szükséges kérdések és válaszok! Miután ezekkel végeztek, és válaszaik a magyar jövő építését szolgálják, akkor érezzék azt is, hogy tenni is kell a jövőnk érdekében.

Tenni sokféleképpen lehet. Egy bizonyos, ha vannak a környezetünkben olyanok, akik már tesznek, csatlakozni nem túl bonyolult hozzájuk! Személyes hangvételű hozzászólásommal szeretném elérni, hogy hasonló - kicsike - kis szégyenérzet más hazafi magyarban is kialakuljon, ha önös céljai és a napi szolgaként pénzesedés (nem boldogulás) érdekében ténykedik ahelyett, hogy a hazájáért, gyermekei és a nemzet jövőjéért tenne! Be kell látnunk, ill. látnunk kell nekünk magyar embereknek is, hogy a külföldi munkáltatónál szerzett "jó pénz", - legyen az magyar földön, vagy külhonban -, az mindig csak szolgamunka lesz, amiben mi igazán jól sosem járhatunk, csak ideig óráig! Sőt, közben még sokszor a becsületünk is elveszik! De, ha már a becsület sem érdekel minket, csak a gazdasági jólétünk, akkor azt sem oly nehéz észrevenni, hogy az a külföldi, aki a mi földünkön folytat valamely ágazati termelést, azért az mindig sokkal jobban jár, mint a "jól" fizetett magyar szolgája! Márpedig azt a termelést (a mezőgazdaság területén pláne) mi, magyarok is el tudjuk végezni, és jó árakon értékesíteni is tudjuk. Nyugaton (ott főként) is csak a pénz beszél! Ne gondoljuk, hogy a drága külföldi befektető azért keres sok pénzt, mert tőle a Magyarországon megtermelt javakat, alapanyagként drágán is megveszi, a hozzá "lojális" EU! Ha jó az ár, akkor vásárol a vevő, nem érdekli az eladó kiléte! Ez igaz az itthon működő nagyipari multik helyzetére is! Ha csak már 1 centtel jobban jár összességében, akkor már nálunk fogja tevékenységét végezni, nem máshol; a magyar embereknek fog munkát adni! Szükségtelen őket ezen felül is kedvezményekkel illetni. Persze, hogy elfogadják, ha elvtelenül, jó mélyen benyalva osztogatjuk az adókedvezményeket, harmada annyi munkabérért dolgozunk, mint nyugaton, és még ki is síbolhatják a jövedelmük jó részét adózatlanul!

Visszatérve a magyar föld, ill. csak a jelenben (ill. a közeli jövőben) realizálható pénzt fontosnak tartó itt élő emberek kérdésköréhez: még ők is jobban járnának anyagilag - már néhány éves távlatban is -, ha azt a hasznot, amit a külföldi zsebre tesz és kivisz az országból, ők tennék zsebre! Sőt, akkor még az ország is jobban járna, ha itt költenék el azt a pénzt!

Röviden szeretnék kitérni a demonstráció céljai közt említett nagybirtokok megszüntetésének szerepéről is!

Két nagyon fontos tényt kell megemlítsünk:

1. E Magyarországon jelenleg működő nagybirtokos gazdasági társaságok tulajdonosai az esetek többségében külföldi emberek! Jelenleg még csak cégtulajdonosok, és cégeik bagóért bérlik a magyar emberek termőföldjét! Az ő országaikban a többszöröséért tudnának csak föld haszonbérleti szerződéséket kötni, akkor legalább adjuk valamivel drágábban bérbe földjeinket! Ezek a külföldi agrárgazdasági társaságokban tulajdonos emberek, 2014 tavaszától (a hatályos, de megváltoztatható) törvény értelmében a föld tulajdonosaivá is válhatnak, és többségében azokká is akarnak válni, sőt zsebszerződések keretében az igencsak alul licitált vételárat is kifizették már évekkel ezelőtt az orruknál előrébb nem látó, sokszor szándékosan (akár bűncselekménnyel) megtévesztett nemzettársainknak. Márpedig ha a föld tulajdonjoga hivatalosan is rájuk száll át, akkor bizony a magyar föld, már nem magyar föld, a termény sem, az erdő sem...

2. Nem sokkal jobb a helyzet a papíron magyar tulajdonú, nagy birtokokat üzemeltető gazdasági társaságokkal sem! Az egyik, hogy a magyar társasági jog igen csak szövevényes, könnyen nem átlátható természetes személy tulajdonosi szerkezetet is engedélyez a gazdasági társaságokban, így nem tudhatjuk, hogy a papíron magyar cég tulajdonosi láncában valójában kik állnak a végén, magyarul, mely természetes személyek gazdagodnak belőle. A másik, hogy kérdés, hogy a tisztán és megállapíthatóan csak magyar állampolgár tulajdonosokat felvonultató agrárgazdasági társaság magyarországi tulajdonosai mennyire hazafi emberek?! Mert hát gyenge, igen könnyen megkerülhető jogszabályok ugyan tiltják az adózatlan jövedelem kivitelét az országból, de például a külföldi cégalapítások a még adózatlan jövedelemből történhetnek, e cégek adózatlan jövedelemből feltőkésíthetők, és már el is illant a pénz! Nem beszélve arról, hogy adózás után viszont tényleg azt csinál az ilyen nagybirtok társaság tulajdonosa a nyereségével, amit csak akar! Egyébként ez igaz a jól fizetett, a hatályos SZJA szabályozás alapján még kevesebb adót fizető Magyarországon élő, de idegen szívű munkavállalókra. Valóban jó ötlet otthagyni minél több pénzt az embereknél, hadd gazdálkodjanak ők vele, amennyiben a minimális ellátórendszerek így működtethetők tovább. De az már nagy botorság, nem korlátozni az így nyert pénz elköltését az országon belülre, magyar termékekre! Erre rengeteg korrekt megoldás létezik… Ne gondoljuk, hogy – tisztelet a kivételnek – a bankokban és a multiknál csücsülő, magyar embertársaikhoz képest egyébként sem rosszul fizetett irodisták, akkora hazafiak lennének, hogy az így nyert pénzt itthon költik el, és ezzel hozzájárulnak a magyar gazdaság felpörgetéséhez. Ez a többlet pénz a már ingatlannal és autóval rendelkező tagjaiknak – ebben a társadalmi csoportban (az országra amúgy sajnos nem jellemző módon) már ezek a feladatok jórészt kipipálva – arra kell, hogy anyagi életminőségükre, luxusra, ill. kikapcsolódásra költhessék. Ezek a kategóriák nem jellemzően magyar termékekből, magyar tulajdonosi körrel rendelkező gazdasági társaságoknál igénybe vett szolgáltatásokból állnak. Sőt sokszor ez a többlet pénz külföldi nyaralásokban, utazásokban találja meg célját! Nem marad hatékonyan és kielégítően az országban!

Sok minden más tényező mellett, ezért fontos most már égetően, hogy a magyar emberek felébredjenek és cselekedjenek! A hozzászólásomat ihlető megmozdulásokon pedig rész kell venni, és nem az értelmét firtatni. Ha elegen vagyunk és összefogunk, szinte bármit, ami tisztességes, elérhetünk!

Balla Gergely

2013. március 7., csütörtök

Itt a vége, fuss el véle...

   Volt egyszer egy Védő néni, aki ellátogatott az akkor frissen a településükre költözött 2 gyerekes anyukához. Beszélgettek sok mindenről és szóba került, hogy az anyuka óvónőként és némi tapasztalattal e téren, szívesen dalolna, mondókázna és nem utolsó sorban ismerkedne az itteni anyukákkal, babákkal. A tapasztalt Védő néni pedig nagyon sok hasznosabbnál hasznosabb információt szeretett volna megosztani a szülőkkel, résztvevőkkel és ehhez előadókat is tudott hívni.

   No hiszen, fel is kerekedtek és megbeszélték első összejövetelüket, melyre nagy igyekezettel készültek. Aztán teltek a hónapok, az évek és több, mint 4 évig sikeres baba – mama találkozókat tudtak maguk mögött.

   A Védő néni a meghívott vendéget és a mamákat- babákat köszöntötte, aztán meghallgatták az előadót, kérdeztek és kérdeztek, beszélgettek, nevetgéltek és a „komoly” résszel mikor végeztek daloltak, mondókáztak, lovagoltattak, ringattak, kiki a maga és a másik csemetéjét.

  Megkóstolhatták Védő néni illatos süteményeit, a szőnyegen ülve ismerkedhettek, játszhattak a gyerekekkel.


Aztán! Egyszer csak! Épült egy épület.

Nevét kimondani sem lehet.

Program kellett bele, hát itt volt izibe!

Nem kellett soká gondolkodni, el kellett a készet lopni.

Nem gondoltak bele abba, hogy talán a két gazda nehéz szívvel hagyná ezt abba. Másokat kértek tehát meg, ezzel ennek a baba-mama klubnak vége lett.


Azért Ők ketten őrzik szívükben a szép emlékeket!

Galambos Rita



2013. február 14., csütörtök

Welcome to Zsira!


Welcome to Zsira sorozatom most téli képekkel folytatom. Lassan kedd este van, s egy hókotróval nem találkoztam sem a Locsmándi sem a Salamonfai utcában, miközben a szomszédos falvakban farsangot ünnepelve minden út fekete volt. Rossz nyelvek azt mondják, míg Ausztriában az út két oldalára esik a hó, addig nálunk csak az út közepére?!

Schunck Dóra




2012. december 1., szombat

Műsor előtt

Készülünk az adventi vásár műsorára. Nem voltunk sokan, de három óra alatt azért végeztünk. A papírdíszeket az ovisok és a szülők varrták ki, köszönjük!



2012. november 19., hétfő

Minőségi ősz


Igazán szép őszi napra ébredtünk szombat reggel. Néhányan úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyjuk a hétköznapok terheit, fáradalmait, s részt veszünk a Lővérek 15 teljesítmény-túrán, a Soproni-hegységben. Kolléganőm szerényen ugyan, de elhintette az iskolában a program-magot, hátha többen is kedvet éreznek egy tartalmas, kellemes időtöltéshez. Az eredmény: két elsős, egy harmadikos és egy hatodikos tanulónál találtak e magok termékeny talajra. Az is igaz, hogy inkább családi kirándulásra sikeredett a kezdeményezés. De hát ez nem is baj. Bár több családnál talált volna visszhangra, mert a szép napos idő végig kitartott. Kissé „csípett” ugyan a levegő, de kárpótolt minket az igazi őszi pompába öltözött erdő, amiben az idén már nem sokáig gyönyörködhetünk.

















És ugyan teljesítménytúrára indultunk, ám valódi erdei séta lett belőle. Ez részben köszönhető a szervezőknek, akik a szintidőt bőven mérték, s a közel 13 km-es távot „lesétálva” s a célba „besétálva” is megkaptuk sportteljesítményünkért jutalmunkat: emléklapot, kitűzőt, s nem utolsósorban azt az élményt, amit csak így – kimozdulva a hétköznapok fojtó levegőjéből – kaphattunk meg.


A négy gyermek-hőssel (Csordás Eszter, Róka Lilla, Csordás Péter, Szalóczi Áron) mi felnőttek hárman vágtunk neki az útnak: Veronika, Tímea és én. (Csabát zárójelbe teszem, mert ő a 40-esen indult, illetve futott. De köszönjük neki a fuvart!) A nevezés után kissé hosszú „betonos”, városi szakaszon kellett haladnunk, ami tudvalevő, nem kíméli a lábakat. Aztán nagy megkönnyebbüléssel léptünk „puhább” talajra, amikor kiértünk az emberlakta területről, s birtokba vehettük az állatok és növények szent hajlékát, vendégei lehettünk a Teremtés csodájának. El kell mondanom, igazán minőségi időt töltöttünk együtt. A gyerekek csicseregtek, mindenre rácsodálkoztak, kérdeztek, gyűjtöttek. Itt egy érdekes ág, ott egy szép levél, emitt egy furcsa kő, a bokorban meg mintha egy őzike vagy szarvas fejét láttam volna, az avarban egy süni zöröghetett? 



A Szent György-forrásból erőt, frissességet merítettünk a további úthoz. 

















És persze a hátizsákból elővett elemózsia is talán jobban esett, mint otthon, valahogy kellemesebben érintette meg ízlelőbimbóinkat, intenzívebben épültek be hasznos tápanyagaik sejtjeinkbe. Persze hiba lenne elhallgatni, hogy másfajta, kissé „negatívabb” megjegyzések is elhangzottak: mikor érünk már oda, mikor pihenünk, fáj már a lábam, de azért kibírom stb. stb. Való igaz, az elfáradás is velünk jött. Mégis megérte, hogy „ünnepet” tartottunk, szétválasztottuk, ami eredetileg is külön állt: a hétköznapok után beiktattunk egy „pihenőnapot”, melyet aktívvá tett a szabad, friss levegőn történő mozgás, megszépített a színes erdő, a fényes napsütés, a gyönyörű kilátás, közelebb hoztak egymáshoz az együtt haladás alatti beszélgetések, kacagások, még a „kínok” is. Egyszóval az a közös élmény, melyet egyszerre élhettünk át, mely egy időben hatott át bennünket. Mert egy helyen voltunk, egy irányba haladtunk, ugyanazt akartuk.

    

Mindezek hozama munkás hétköznapjainkban jelentkezik majd.

Orbán György
Zsira, 2012. november 18.

2012. október 24., szerda

Táncverseny


Szombaton Nagycenken voltunk a Fit Dance Kupa táncverseny középdöntőjén. Sikerekkel zártuk a versenyt, több érmet is nyertünk.   



Arany érmesek:
Egyéniben Szalay Kristóf. Párosban Szalay Szabolcs és Csordás Eszter. Hármasban a Róka Zsófia, Fogl Vanessza, Berzlánovics Adél és a Marton Dóra, Wágner Hermina, Soltész Tamara triók.         

Ezüst érmesek:
Nagylányok csapatában Marton Dóra, Soltész Tamara, Stifter Petra, Kőhegyes Kinga és Wágner Hermina csoportja. Párosban Stifter Petra és Kőhegyes Kinga duója.            

Bronz érmesek:
Egyéniben Róka Zsófia. Párosban pedig Berzlánovics Adél és Fogl Vanessza.


















Tovább jutottunk az országos döntőbe, melyet december közepén rendeznek meg. Ide már vihetünk kellékeket, tehát bottal és pom-pommal is táncolhatunk. Így lehetőségem lesz a kisebb korosztályban indítani más gyerkőcöket is. A következő fellépésünk a zsirai karácsonyi vásáron lesz december 2-án, ami egyben a főpróbánk is lesz a nagy megmérettetés előtt. 

Szalayné Stőszer Helga


2012. október 16., kedd

2012. április 16., hétfő

Táncverseny

Május 19-én Nagycenken indul a Stöszis-Team első versenyére, ahol 16 gyerekkel vesznek részt a megmérettetésen. Az első korosztályban Csordás Eszter-Szalay Szabolcs, Nagy Luca-Szalay Kristóf, Róka Lilla-Turbók Flórián párosok indulnak. A második korosztályban Sós Bíborka, Róka Zsófia, Berzlánovich Adél, Fogl Vanessza, a harmadik korosztályban Soltész Tamara, Stifter Petra, Wágner Hermina, Marton Dóra és Kőhegyes Kinga indulnak. 

Az első korosztály (5-7-éves korig) gyakorlatának ideje 1 perc (+/- 15 másodperc), kötelező elem kettő szabadon választott térforma bemutatása.
A második korcsoport (8-10 éves korig) gyakorlatának ideje 1 perc 30 másodperc és minimum három térforma váltása kötelező.
A harmadik korcsoport gyakorlatának ideje 1 perc 30 másodperc,  minimum négy térforma váltással, valamint oldalterpesz ugrás és egy emelés bemutatása.

Hajrá!

2011. május 16., hétfő

Óvoda

Miért nem mehet a kisfiam a Zsirai Óvodába?!

Három gyermekem után szerettem volna a kicsi fiamat is a Zsirai óvodába járatni.
2011. áprilisában kisfiamat beírattam (előjegyzésbe vették), de a tervezett szeptemberi ovikezdés júniusira módosult, mivel váratlan munkalehetőség miatt május közepétől dolgozni kezdek. Felkerestem kérésemmel a Zsirai óvoda vezetőjét, de ő sajnos nem tud eleget tenni kérésemnek. A gyermekek létszáma már így is meghaladja a törvényben előírtakat! A másik óvónő nyugdíjba vonul, helyettesítése még bizonytalan …
„Beszoktatós” kiscsoportost nem vállalnak nyárra!

Elfogadható lett volna a válasz számomra, ha az intézménybe csak az illetőségi körzetből járnának gyerekek, vagy esetleg ha eltekintünk a körzettől, csak szűkebb hazánkból fogadnának gyerekeket. De ez, mint tudjuk nem így van.

Tudom, hogy vannak, akiknek ilyen esetben sem lehet nemet mondani, nekünk igen. Vajon milyen kritériumoknak nem felel meg a kisfiunk, vagy a családunk?

Nem azért vinném a kisfiamat oviba (csak délelőttről lenne szó), mert így otthon nagyobb a nyugalom, hanem DOLGOZNI megyek. Elgondolkodtam, minden ovis anyukája dolgozik? Mindegyik ovis a körzetben lakik, vagy a körzetben dolgozik az édesanyja?
Zsirán lakunk, az óvoda utcájában. A leendő kis óvodásunknak már ükszülei, dédszülei is itt laktak a faluban. Férjemmel tanulmányaink befejezése óta fizetésünk jelentős(ebb) részét adók és járulékok formájában a magyar államkasszának bocsátjuk rendelkezésére. (Vajon minden szülő így tesz?) Az önkormányzat, így az ovi finanszírozása is jórészt az állampolgárok által befizetett adóforintokból történik, ha az emlékezetünk nem csal. Az oktatási intézmények fenntartása az önkormányzatok elsődleges feladatai közé tartoznak.


Egyetértek az önkormányzat falufejlesztési terveivel, épüljenek új utcák, költözzenek ide új családok sok gyermekkel. Viszont, ha ez a cél, akkor fejlesztésre szorulnak az intézményeink is. Esetünkben az óvoda. Személyi tekintetben mindenképpen. Ilyen és ennél magasabb csoportlétszámnál ez a lépés elkerülhetetlen. Elképzelhetetlennek és egyben felháborítónak tartom, hogy a fenntartót váratlan eseményként érte a másik óvónő nyugdíjba vonulása, és helyettesítése, illetve állásának betöltése megoldhatatlan anyagi problémát jelent.

Őszinte elismeréssel adózom a községünk vezetése által felkarolt településfejlesztésnek, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a fejlődés nem lehet öncélú! Elsődleges szempontnak kell tekinteni a zsirai lakosság - egyébként sok esetben a törvények által is garantált - alapvető jogainak, és érdekeinek biztosítását. Nem csak az új utak, beépítendő területek teszik emberivé, lakhatóvá településünket, hanem az is, ha az óvoda, iskola - beleértve az étkeztetést is - megfelelő, és a lakosság széles rétegei számára elérhető. Pusztán fiskális-anyagi szempontok miatt nem lehet a gyermekek fejlődését veszélyeztetni, az óvodapedagógusok munkáját az egy óvónőre jutó extrém magas gyermekszámmal ellehetetleníteni. Ha sok gyermek jár, vagy járna az óvodába, annak örülni kéne, és hozzá kellene igazítani az óvónők létszámát.




dr. Tóthné Kőrösi Zsófia

2011. május 6., péntek

Érték, mérték

Valahogy jellemző a helyi viszonyokra- és ezzel nem leminősítek, egyszerűen ez van-, hogy erre a bejegyzésre vagy 10-en érdeklődtek nálam szóban, hogy miért így látom a dolgokat és miért teszem ezt nyilvánosan. Nos, aki nem ismeri a blog műfajt, annak elmondanám, hogy ez egy internetes napló, ahol arról írok nyilvánosan közzétéve vagy sem (ez az én döntésem), ami engem foglalkoztat. Bővebben itt.
Ezen kívül ha tudnám, hogy ki tudna orvosságot a gondjaimra, szívesen megkeresném személyesen, de úgy gondolom, a fentiekben leírt helyzet annyira összetett és általános probléma a gyerekekkel kapcsolatban, hogy nincs igazán gazdája, illetve nagyon is sok lenne. Egyszerűen kiírtam magamból az akkor aktuális hangulatomat és ezen felül semmi szándékom magyarázkodni többet. Akinek ez kevés, kérem, keressen meg, szívesen vállalok további beszélgetést.


Galambos Tímea

2011. április 7., csütörtök

Projektóra a házunkban

Tavaly óta a második alkalommal jöttek el hozzánk a 8. osztályosok, hogy megnézzék, milyen létező módszerek vannak arra, hogy a háztartásainkat energiatakarékosabbá tehetjük. 














Csaba beszélt nekik arról, hogy miért érdemes azon elgondolkozni, hogy takarékosabban éljünk, mi indokolja a takarékossági intézkedéseket. 














Megnézték a kazánházban, hogy néz ki egy faelgázosító kazán és milyen elven működik, valamint, hogy mi is az a „puffertartály”. A napkollektorra csak egy rövid pillantást vetettek, ránézésre nem nagy élmény, de a működését és a hasznosságát nem kellett sokat magyarázni a gyerekeknek, egészen jó fogalmaik vannak róla és könnyen megértették a lényegét. A lakásban láthattak néhány példát arra, hogyan lehet takarékosabb életet élni az átlagosnál: sparhelton főzünk, ami a főzés mellett melegíti a konyhát is, energiatakarékos izzókkal világítunk, melyek sokkal takarékosabban működnek a hagyományos izzóknál, nincs túlfűtve a lakás, könnyedén megszoktuk a 21-23 fokos hőmérsékletet, illetve van meleg ruhánk, ha többre vágyunk.
A ház kapott egy vastag „bundát” magára: kőzetgyapot szigeteléssel és a réginél jobban záródó új ablakokkal tartjuk benn a meleget. Gyűjtjük a lehullott csapadékot, amellyel most a kertet locsoljuk, de tervezzük, hogy a lakásba vezetve wc-öblítésre és mosásra is azt használjuk. Mindez nem nagy ördöngösség, mint ahogy az sem, hogy ne folyó víz mellett mossunk fogat – bár bevallom, én még a mai napig nem szoktam meg, hogy a mosogatásnál csak az öblítéskor folyassam a vizet vagy a zuhanyzáskor csak a szappanozás után nyissak csapot. De maga a törekvés, a szándék fontos, ha az megvan, onnantól kezdve kis lépésekkel jól haladhatunk! 

Jó volt látni, hogy a gyerekek vevők voltak a jó ötletekre, érdeklődéssel hallgatták a Csabát és értelmes, jó megjegyzéseik, válaszaik voltak a feltett kérdésekre! Úgyhogy jövőre újból várjuk az érdeklődő nyolcadikosokat!

Köszönet

Ezúton szeretném kifejezni őszinte köszönetemet és hálámat magam és tánccsoportjaim nevében a Galagonya Alapítványnak és az Ökokontroll Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Bt-nek az anyagi segítségükért. A Galagonya Alapítvány 40.000 Ft összegű, Csordás Csaba, az Ökokontroll Bt. üzletvezetője pedig 30.000 Ft összegű támogatást ajánlott a Stöszi’s-Teamnek.

A felajánlott 70.000 Ft-ból az óvodás- és az iskolás tánccsoport számára jó minőségű pólókat, szoknyákat és egyéb kiegészítőket fogok vásárolni, így az egységes megjelenés és a korszerű kiegészítők színvonalasabbá, látványosabbá fogják tenni fellépéseinket.

Köszönet azért, hogy fontosnak és támogatandónak ítélték tevékenységünket és anyagi áldozatukkal örömet szereztek 30 gyermeknek!


Zsira, 2011. április 6.


Szalayné Stőszer Helga

2011. április 6., szerda

Überraschung

Nach langer Zeit habe ich mal wieder meine Freunde in Zsira besucht: Timea Galambos und Csaba Csordás. Timi hat mich gefragt, ob ich Lust haette sie in der Schule zu besuchen und am Deutsch Sonderunterricht teilzunehmen um den Kindern die Gelegenheit zu bieten mit jemandem reden zu können, dessen Muttersprache Deutsch ist – ich hatte grosse Lust, denn es hat mich sehr interessiert, wie die Kinder diese Fremdsprache schon beherrschen.

Timi hat sich ein Spiel überlegt, es heisst „Der heisse Stuhl”. Sie haben es schon ein paarmal gespielt. Dabei geht es darum, dass sich jemand auf einen Stuhl in die Mitte von den anderen setzt und alle Fragen beantworten muss – natürlich auf Deutsch. Ich habe mich gerne auf den „heissen Stuhl” gesetzt. An diesem Sonderunterricht nehmen normalerweise 8 Kinder teil (um die 12 Jahre alt), eins hat jetzt aber gefaehlt. Ich war sehr gespannt, wie schnell sie ihre Schüchternheit überwinden und mit den Fragen loslegen. Es hat auch nicht lang gedauert und schon kamen die ersten Fragen, wie z.B. „Wie heisst Du? Wo wohnst Du? Was ist Deine Lieblingsfarbe? Was ist Dein Lieblingstier?” etc. Die Kinder haben immer mehr Mut bekommen und haben auch sehr flessig in den Wörterbüchern nach den fehlenden Wörtern geblaettert. Ich war sehr erfreut, wie schnell sie sich auf die Sprache umgestellt haben und immer mehr Spass hatten. Nach einer Weile haben wir den Spiess umgedreht und ich habe ihnen Fragen gestellt und sie haben geantwortet. Irgendwann kam die Frage, auf die Timi und ich schon lange gewartet haben: „Kannst Du auch Ungarisch?” Ich habe die Frage mit „ja” beantwortet. Stille. „Verstehst Du auch alles, was wir sagen?” – kam auf einmal die vorsichtige Frage. Also habe ich das Raetsel aufgelöst und auf Ungarisch geantwortet, dass ich jedes einzelne Wort auf Ungarisch 
verstehe, weil ich in Ungarn aufgewachsen bin und erst vor 10 Jahren nach Deutschland gezogen bin. Die Kinder brachen in grossem Gelaechter aus, unsere Überraschung ist gelungen.


Ich freue mich sehr, dass die Kinder eine Deutschlehrerin haben, die nicht nur grosse Kompetenz besitzt, sondern auch sehr viel Humor, Ehrgeiz und Kreativitaet besitzt, um ihnen so viel, wie nur möglich, beizubringen, damit sie Lust darauf bekommen Deutsch zu lernen, und das mit viel Spass. Die Kinder kennen schon sehr vieles und was noch viel wichtiger ist: sie haben keine Scheu zu reden und versuchen das anzuwenden, was sie schon wissen.
Dies ist in einer heutigen Zeit, in der man es ohne jegliche Fremdsprachkenntnisse immer schwieriger hat, sehr wichtig, besonders, wenn man direkt an der österreichischen Grenze lebt.


Julia Neff