Az óvodavezető levélben fordult a testülethez, melyben kérte a tárgyi- és személyi feltételek bővítését, egyrészt az épület műszaki állapota, másrészt a magas gyereklétszám okán. A Polgármester Úr szerint erre a meglévő keretek mellett nincs lehetőség, csak jelentős pályázati forrás igénybevehetősége esetén. Kiemelte azt is, hogy óvattal kell bánni azzal a kijelentéssel, hogy nem biztosítottak a feltételek, hiszen akkor nem hozza ide a szülő a gyereket és az a gyerek már iskolába sem ide fog járni. Ennek településmarketing szempontjából is negatív üzenete van.
A csepregi szennyvíztelep kapacitása szűkös, ezért azt fejleszteni kell. A szennyvíztelep korszerűsítése tárgyában érintett agglomerációs települések a következők: Csepreg, Gyalóka, Horvátzsidány, Kiszsidány, Ólmod, Répcevis, Szakony, Zsira. Akik nem kívánnak csatlakozni az agglomerációból, azoknak is szavazniuk kell erről. A pályázat elkészítése és benyújtása céljából szükséges megnevezni és felhatalmazni egy gesztor önkormányzatot, aki a pályázat előkészítésével, benyújtásával, és lebonyolításával kapcsolatos döntéseket az agglomerációban részt vevő települések nevében eljárva hozza meg. Előzetes egyeztetések alapján ez Zsira Község Önkormányzatának nevében eljáró mindenkori polgármester lenne.
A kivitelezési költség az előzetes becslések szerint 400 millió Ft, az előkészítési költségek közül a pályázatírás és tervezés 15–20 millió Ft, a pályázatíró sikerdíja 20-35 millió Ft körül körvonalazódik. A pályázat támogatottsága elérheti a 95% -ot. Jelenleg a szennyvíztelep kizárólagos tulajdonosa - az ingatlan nyilvántartás szerint - a Vasivíz Vas Megyei Víz- és Csatornamű Zrt. Mivel pályázatot csak Önkormányzatok nyújthatnak be, a pályázat benyújtásának feltétele, hogy a tulajdonjog előzetesen az érintett települési önkormányzatokhoz kerüljön.
Zsira tekintetében elsősorban a későbbi (nem lakossági) fejlesztések érdekében szükséges a részvétel, gyakorlatilag előre biztosítani kell a szenyvíztisztító kapacitást, ahhoz, hogy megvalósítható legyen pl. egy szálloda beruházás.
További információk itt és itt: