A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyilvánosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyilvánosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 24., hétfő

Hasznos holmik


A fenti adatbázissal és webalkalmazással a magyar közbeszerzési hirdetmények tartalmát tették egyszerűen kereshetővé, böngészhetővé, és letölthetővé. Az adatok forrása a nyilvános Közbeszerzési Értesítő 1997 és 2013 közötti számai, legnagyobb részben az eredményhirdetések, illetve a szerződés odaítéléséről szóló hirdetmények.

A helyi pályázatok itt érhetők el, katt!

2013. január 9., szerda

Kukák

Az év első szemétszállítása furcsán alakult, két cég, kettő kukásautóval rohamozott, eltakarítva a múlt év ünnepi termését. Majd kaptunk egy értesítést, hogy idén már a STKH Kft. szállítja el a háztartási szemetet. Ehhez képest jött a régi szolgáltató és elvitte a szemetet. Mi van?


Mivel hivatalos információ - pedig kötelezően igénybe veendő közszolgáltatásról van szó - sehol sem érhető el, ezért beletúrtam az internet feneketlen bugyraiba (ne feledd a gugli a barátod:):

A Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2005. április 28. napján alakult meg azzal a céllal, hogy a térségben komplex hulladékgazdálkodási rendszert hozzon létre és működtessen. A Társulás működését a több alkalommal módosított Társulási Megállapodás és Alapító Okirat szabályozza. A legutóbbi módosítás 2010. novemberében történt, amely módosítást a 39 társult település képviselőtestülete minősített többséggel jóváhagyta. 

A Társulás sikeresen pályázott a „Sopron térségi települési szilárdhulladék -lerakók rekultivációja I. ütem” című pályázatával. A közbeszerzési eljárás eredményeként kiválasztott kivitelező cég végezheti el a rekultivációs kiviteli munkákat az alábbi helyszíneken: Fertőd A, Fertőd B, Fertőd C, Fertőd E, Fertőendréd,  Fertőújlak,  Kapuvár,  Nagycenk,  Pusztacsalád, Répceszemere, Sarród, Sopron (Harkai út), Sopronkövesd. 

A Társulási Tanács  2010. január 25. napján  megtartott  ülésén döntött  a  Sopron és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer Projekt Részletes  Megvalósíthatósági  Tanulmányában  szereplő „B” változat megvalósításáról. Ennek keretében Cséren hulladékkezelő központ és hulladéklerakó épül, Sopronban szelektív központot, Fertőendréden pedig átrakó-állomást létesítenek, valamint beszerzik a működtetéshez szükséges logisztikai eszközöket.

A  projekt  összköltsége:  6.237.397.107,- forint. A  Kohéziós Alap és a  Magyar Köztársaság költségvetése a projekt megvalósításához 4.395.428.879,- forintot társfinanszírozásban biztosítja. Az önrész biztosítására a hatályos társulási megállapodás szerint a Társulás 2 Milliárd forint értékű kötvényt bocsát ki akként, hogy lakosság arányosan készfizető kezességvállalás áll fenn az önkormányzatok részéről. A Zsirára jutó önrész 15.571.251,- Ft, melyre Sopron városa vállalt készfizető kezességet. (forrás)

A Társulási Megállapodást utoljára 2010-ben módosították. A hatályos megállapodásban a tagok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a társulás működési területén egy közszolgáltató lássa el a hulladékgazdálkodási feladatokat. Ennek érdekében megvásárolták az STKH Kft.-t. Azon tagok, melyek hosszútávú közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek kötelezettséget vállaltak arra, hogy legkésőbb 2012. december 31. napjáig e szerződéseiket felmondják, amennyiben jelenlegi közszolgáltatójuk nem az STKH Kft. Ezen tagok kötelezettséget vállaltak arra is, hogy amennyiben a szerződésüket felmondani nem tudják, úgy a szerződések érvénytelenségének megállapítását peres úton fogják kezdeményezni a fenti határidő figyelembevételével. (forrás)

Összefoglalva: 
1.) Zsira Község Önkormányzata egy hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás tagjaként tulajdonosa a társulás hulladékszállítási közszolgáltatást biztosító gazdasági társaságának.
2.) Az Önkormányzat vállalta, hogy 2013-tól a hulladékszállítási közszolgáltatást a  társaság tulajdonában álló vállalkozással végezteti.
3.) A szemetet a Rekultív Kft. szállítja.

Tényleg, most mi van?


Végezetül: 

Szégyenteljes, hogy a hulladékgazdálkodási projektről érdemi információk nem érhetők el. A nem kevés adófizetői pénzből finanszírozott beruházás honlapja gyakorlatilag üres. A társulási megállapodás tartalma közérdekű információ, ennek ellenére a tagok önkormányzati honlapjain is elérhetetlen, legfeljebb az látható, hogy zárt vagy rendkívüli üléseken tárgyalták. Mégis, mitől félnek az állampolgárok által felhatalmazottak? Vagy nem vagyunk elég érettek hozzá?


Frissítés (2013.01.10. délelőtt)

A Kisalföld is foglalkozik a témával, katt!

Volt itt már egy önkormányzati társulással, Phare-támogatással tervezett kistérségi hulladékgazdálkodási rendszer. Ott is már a megvalósításnál széthúztak a partnerek, így lett a gazdaságilag is működtethető egy lerakóból kettő (Kőszeg és Tormásliget), majd az utóbbit - szintén a szemétdíjon való huzakodás okán - hagyták becsődölni. Először Szakony Önkormányzata lépett, eladva a tulajdonában lévő, a hulladékkezelő telepnek helyt adó ingatlant (a földterületet), majd a kiherélt lerakót a társult önkormányzatok (a létesítményeket) szintén értékesítették. 
Pontosabban, miután a Rekultív Kft. megszerezte  a földtulajdont, nettó 14 millió forint/év körüli földhasználati díjat vetett ki a hulladékkezelő felé, illetve ajánlatot tett a létesítmény térítésmentes átvételére, ha megkapja hozzá a társulás területén a közszolgáltatást. Az így kiherélt, 230 millió forintból létrehozott projekttől aztán persze mindenki szabadulni igyekezett. Azóta ezt a létesítményt a Rekultív Kft. üzemelteti.

Egy biztos, hosszú távon sehol nem lesz olcsó a hulladékszállítási díj. A háztartások úgy csökkenthetik ezen kiadásaikat, ha élnek a közszolgáltató által biztosított szelektív hulladékgyűjtési lehetőségekkel és csak a már nem hasznosítható hulladékaikat rakják a kukába. Erre a hulladékra már idén is hulladéklerakási járulékot kell fizetni (most 3.000 Ft/t, ami 2016-ra 12.000 Ft/t lesz), melyet nyilván a szemétdíjban érvényesíteni fog a közszolgáltató. Tehát kell egy hatékony, széles körű szelektivitást biztosító hulladékgazdálkodási rendszerben működő közszolgáltató és kell a szelektív gyűjtésben közreműködő háztartás, aki lehetőségei szerint élhet a gyűjtési lehetőségekkel. A jelenlegi feltételek mellett ennek Zsirán erős korlátai vannak, részint a helyi hulladékszállítási rendelet, részint a közszolgáltató hozzáállása okán.


Frissítés (2013.01.10. délután)

A Kisalföld online interjút szervezett  a társulás elnökével, Mágel Ágosttal, melyre én is megfogalmaztam néhány kérdést. Sajnos az elnök visszakozott. Az indoklást olvasva levonom a konzekvenciát: egyik kopó, másik eb.

A TV2 riportja itt nézhető meg, katt!

2012. október 19., péntek

Lassú víz...


Fontos újdonságot vettem észre a települési honlapon. Új menüpont alatt találhatók meg a régóta hiányolt közérdekű adatok, így a hatályos rendeletek, illetve az önkormányzat működésével kapcsolatos dokumentációk, szabályzatok. Az ugyanitt közzétett "Közérdekű adatközlési és közzétételi szabályzat" szerint a dokumentációk sora még közel sem teljes, remélhetőleg előbb-utóbb minden lényeges dokumentum elérhetővé válik az oldalon. Én legjobban a jogszabály tervezeteket, a testületi előterjesztéseket, valamint testületi ülések jegyzőkönyveit várom, hiszen érdekes olykor személyesen is meghallgatni egy-egy önkormányzati képviselő-testületi ülést, ugyanakkor mentesíthetne az önként vállalt és néha bizony terhes köztájékoztató feladattól.

A tájékoztatás mellett mindig kiemelt fontosságúnak tartottam a lakosság bevonását a településfejlesztés folyamatába, mely rendező elv most már a helyi gazdasági programban is megjelenik. A "ZSIRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011-2014. évre" címet viselő dokumentációban a településfejlesztési politika célkitűzései fejezetben olvashatjuk:

Az Önkormányzat Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy a településfejlesztés a település számára ismert módon, a széles nyilvánosság biztosítása mellett történjen, mivel ez a biztosítéka annak, hogy az elméleti fejlesztési tervekből azok valósuljanak meg, melyek tényleg a település jövőjét, hosszú távú fejlődését, fejlesztését szolgálják és hosszú távon a népességszám emelkedését idézik elő. 
Az építési telkek kialakítását, közművesítését, értékesítését az igények függvényében folytatni kell.  

A településfejlesztés nyilvánosságával kapcsolatos célkitűzések:

- A település honlapján biztosítani kell a helyet  
  • a Képviselő-testület működésével kapcsolatos közérdekű adatoknak, meghozott döntéseknek (határozatok, rendeletek) 
  • a Vállalkozói térképnek, 
  • a település intézményeinek,  
  • a helyi civil szervezeteknek,  
  • a településen megrendezett programoknak. 

- A településfejlesztésbe be  kell vonni a helyi lakosságot, vállalkozókat és önszerveződő közösségeket. 

Valami elindult.

2011. november 6., vasárnap

Irány

"A településtervezés a település hosszú távon fenntartható, célszerű és hatékony fejlesztését megalapozó, a jövőbeli cselevésekre, azok sorrendjének, idejének, módjának, különféle feltételeinek meghatározására irányuló tervezési tevékenység, amely általában települési önkormányzati döntések előkészítésére irányul."

Ma már az információ megosztása nem kerül pénzbe, ám sokszor kézzelfogható hozadéka lehet. Itt egy jó példa arra, mikor egy (kis)település nem garasoskodik a tájékoztatás terén.