Már a karácsonyi vásárra készülődnek a ötödikesek:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. november 12., szombat
2011. március 20., vasárnap
Értékmérték...
Elsős a gyerkőc: lelkes, kíváncsi, mindenre nyitott. Sokat olvas, mióta megismerte a betűket, azóta még tágasabb lett a világ. Hol a HVG-t böngészi át, hol a National Geographic-on ül, hol apja ponyvaregényéből betűz ki egy-egy oldalt. Mégsem elégedett, mert a társai nem elégedettek vele. Akkor telt be a pohár nálam, mikor azért sírt fél óra hosszat, mert nem meri megírni a szorgalmi leckét, mert akkor ki fogják nevetni, hiszen senki más nem írja meg úgysem. Eddig „csak” az volt a többi 7-8 éves „baja” vele, hogy nem „feliratos”pólókat visel, hogy nincs „igazi” focis cipője, hogy az anyukája keni a szendvicsét és nem „pékes” árut visz tízóraira magával, hogy nincs (!) mobilja, nincs tévéje otthon és „csak” 20 perceket játszhat a számítógépen, de azt is csak néha. Ez mind „ciki”, mint az is, hogy ő az egyetlen az iskolában, akinek sisakot kell viselnie a bicajozáshoz. Eddig minden külsőségről szóló társaitól jövő kritikát könnyedén meg tudtam beszélni vele, okos gyerek, megérti, hogy miért jobb az, ha anya „belekeni a szeretetet is a szendvicsébe”, hogy az én mobilomon is fölhívhatja a mamát és ha már játszott a számítógépen, akkor még jut idő arra is, hogy az esti mese előtt leüljünk társasozni. De hogy „titkoljuk el”, hogy megírta a szorgalmit vagy többet olvasott a „kelleténél”?! Sajnos, nem vagyok okos, nem találtam ki erre praktikát. De miért is kell???
Times
Times
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




