2012. november 19., hétfő

Minőségi ősz


Igazán szép őszi napra ébredtünk szombat reggel. Néhányan úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyjuk a hétköznapok terheit, fáradalmait, s részt veszünk a Lővérek 15 teljesítmény-túrán, a Soproni-hegységben. Kolléganőm szerényen ugyan, de elhintette az iskolában a program-magot, hátha többen is kedvet éreznek egy tartalmas, kellemes időtöltéshez. Az eredmény: két elsős, egy harmadikos és egy hatodikos tanulónál találtak e magok termékeny talajra. Az is igaz, hogy inkább családi kirándulásra sikeredett a kezdeményezés. De hát ez nem is baj. Bár több családnál talált volna visszhangra, mert a szép napos idő végig kitartott. Kissé „csípett” ugyan a levegő, de kárpótolt minket az igazi őszi pompába öltözött erdő, amiben az idén már nem sokáig gyönyörködhetünk.

















És ugyan teljesítménytúrára indultunk, ám valódi erdei séta lett belőle. Ez részben köszönhető a szervezőknek, akik a szintidőt bőven mérték, s a közel 13 km-es távot „lesétálva” s a célba „besétálva” is megkaptuk sportteljesítményünkért jutalmunkat: emléklapot, kitűzőt, s nem utolsósorban azt az élményt, amit csak így – kimozdulva a hétköznapok fojtó levegőjéből – kaphattunk meg.


A négy gyermek-hőssel (Csordás Eszter, Róka Lilla, Csordás Péter, Szalóczi Áron) mi felnőttek hárman vágtunk neki az útnak: Veronika, Tímea és én. (Csabát zárójelbe teszem, mert ő a 40-esen indult, illetve futott. De köszönjük neki a fuvart!) A nevezés után kissé hosszú „betonos”, városi szakaszon kellett haladnunk, ami tudvalevő, nem kíméli a lábakat. Aztán nagy megkönnyebbüléssel léptünk „puhább” talajra, amikor kiértünk az emberlakta területről, s birtokba vehettük az állatok és növények szent hajlékát, vendégei lehettünk a Teremtés csodájának. El kell mondanom, igazán minőségi időt töltöttünk együtt. A gyerekek csicseregtek, mindenre rácsodálkoztak, kérdeztek, gyűjtöttek. Itt egy érdekes ág, ott egy szép levél, emitt egy furcsa kő, a bokorban meg mintha egy őzike vagy szarvas fejét láttam volna, az avarban egy süni zöröghetett? 



A Szent György-forrásból erőt, frissességet merítettünk a további úthoz. 

















És persze a hátizsákból elővett elemózsia is talán jobban esett, mint otthon, valahogy kellemesebben érintette meg ízlelőbimbóinkat, intenzívebben épültek be hasznos tápanyagaik sejtjeinkbe. Persze hiba lenne elhallgatni, hogy másfajta, kissé „negatívabb” megjegyzések is elhangzottak: mikor érünk már oda, mikor pihenünk, fáj már a lábam, de azért kibírom stb. stb. Való igaz, az elfáradás is velünk jött. Mégis megérte, hogy „ünnepet” tartottunk, szétválasztottuk, ami eredetileg is külön állt: a hétköznapok után beiktattunk egy „pihenőnapot”, melyet aktívvá tett a szabad, friss levegőn történő mozgás, megszépített a színes erdő, a fényes napsütés, a gyönyörű kilátás, közelebb hoztak egymáshoz az együtt haladás alatti beszélgetések, kacagások, még a „kínok” is. Egyszóval az a közös élmény, melyet egyszerre élhettünk át, mely egy időben hatott át bennünket. Mert egy helyen voltunk, egy irányba haladtunk, ugyanazt akartuk.

    

Mindezek hozama munkás hétköznapjainkban jelentkezik majd.

Orbán György
Zsira, 2012. november 18.

2012. október 24., szerda

Táncverseny


Szombaton Nagycenken voltunk a Fit Dance Kupa táncverseny középdöntőjén. Sikerekkel zártuk a versenyt, több érmet is nyertünk.   



Arany érmesek:
Egyéniben Szalay Kristóf. Párosban Szalay Szabolcs és Csordás Eszter. Hármasban a Róka Zsófia, Fogl Vanessza, Berzlánovics Adél és a Marton Dóra, Wágner Hermina, Soltész Tamara triók.         

Ezüst érmesek:
Nagylányok csapatában Marton Dóra, Soltész Tamara, Stifter Petra, Kőhegyes Kinga és Wágner Hermina csoportja. Párosban Stifter Petra és Kőhegyes Kinga duója.            

Bronz érmesek:
Egyéniben Róka Zsófia. Párosban pedig Berzlánovics Adél és Fogl Vanessza.


















Tovább jutottunk az országos döntőbe, melyet december közepén rendeznek meg. Ide már vihetünk kellékeket, tehát bottal és pom-pommal is táncolhatunk. Így lehetőségem lesz a kisebb korosztályban indítani más gyerkőcöket is. A következő fellépésünk a zsirai karácsonyi vásáron lesz december 2-án, ami egyben a főpróbánk is lesz a nagy megmérettetés előtt. 

Szalayné Stőszer Helga


2012. október 19., péntek

Lassú víz...


Fontos újdonságot vettem észre a települési honlapon. Új menüpont alatt találhatók meg a régóta hiányolt közérdekű adatok, így a hatályos rendeletek, illetve az önkormányzat működésével kapcsolatos dokumentációk, szabályzatok. Az ugyanitt közzétett "Közérdekű adatközlési és közzétételi szabályzat" szerint a dokumentációk sora még közel sem teljes, remélhetőleg előbb-utóbb minden lényeges dokumentum elérhetővé válik az oldalon. Én legjobban a jogszabály tervezeteket, a testületi előterjesztéseket, valamint testületi ülések jegyzőkönyveit várom, hiszen érdekes olykor személyesen is meghallgatni egy-egy önkormányzati képviselő-testületi ülést, ugyanakkor mentesíthetne az önként vállalt és néha bizony terhes köztájékoztató feladattól.

A tájékoztatás mellett mindig kiemelt fontosságúnak tartottam a lakosság bevonását a településfejlesztés folyamatába, mely rendező elv most már a helyi gazdasági programban is megjelenik. A "ZSIRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011-2014. évre" címet viselő dokumentációban a településfejlesztési politika célkitűzései fejezetben olvashatjuk:

Az Önkormányzat Képviselő-testülete fontosnak tartja, hogy a településfejlesztés a település számára ismert módon, a széles nyilvánosság biztosítása mellett történjen, mivel ez a biztosítéka annak, hogy az elméleti fejlesztési tervekből azok valósuljanak meg, melyek tényleg a település jövőjét, hosszú távú fejlődését, fejlesztését szolgálják és hosszú távon a népességszám emelkedését idézik elő. 
Az építési telkek kialakítását, közművesítését, értékesítését az igények függvényében folytatni kell.  

A településfejlesztés nyilvánosságával kapcsolatos célkitűzések:

- A település honlapján biztosítani kell a helyet  
  • a Képviselő-testület működésével kapcsolatos közérdekű adatoknak, meghozott döntéseknek (határozatok, rendeletek) 
  • a Vállalkozói térképnek, 
  • a település intézményeinek,  
  • a helyi civil szervezeteknek,  
  • a településen megrendezett programoknak. 

- A településfejlesztésbe be  kell vonni a helyi lakosságot, vállalkozókat és önszerveződő közösségeket. 

Valami elindult.

2012. október 16., kedd

2012. október 7., vasárnap

Testületi ülés, 2012. 09. 28.


1. 2012 első félév költségvetési beszámoló:

Bevételnél 350 MFt az előirányzat, 135 MFt a megvalósulás (35%). A különbözet leginkább a megvalósított projektekhez járó támogatások kifizetésének csúszásához köthető. Kisebb mértékben pedig a helyi adóbevétel elmaradása, ill. egy tervezett, de elmaradt telekértékesítés az oka. A következő időszakban törekedni kell az önkormányzati vagyon értékesítésre a kötelezettségek csökkentése érdekében.
150 MFt kiadás volt tervezve az első félévben, melyből 140 MFt lett. 


2. Közös önkormányzati hivatal kialakítása:

A törvényi változások miatt a 2000 fő alatti települések önálló önkormányzati hivatalt nem működtethetnek. Több egyeztetés után egy Sopronhorpács, Und, Zsira, Gyalóka, Szakony, Répcevis közigazgatási társulás kialakítása a legvalószínűbb. Zsira törekszik arra, hogy a sopronhorpácsi székhely mellett kétpólusú (Sopronhorpács - Zsira) legyen a társulás működése. A társulást az év végéig létre kell hozni. A közigazgatási társulások működtetésének pontos feltételei még nem ismertek, így pl. a költségvetési feltételek sem.


3. Általános iskola:

3000 fő alatti településeknél az állam átveszi fenntartásra az általános iskolákat, ha az adott önkormányzat nem nyilatkozik arról, hogy a továbbiakban is fenntartja a működtetését. A pontos feltételek itt sem ismertek, nincs egyértelműen meghatározva, mi tartozik a fenntartási kötelezettségek közé. A dologi kiadások néhány millió forintot jelentenek nálunk. A szándéknyilatkozatot október 31-ig kell megküldeni. A nyilatkozat később visszavonható. A jövőbeli fenntartásról szóló nyilatkozatot a testület egyhangúlag megszavazta.


4. Egyebek:

  • Lakásépítési támogatási ügyek, önkormányzati telekértékesítés, önkormányzati telek hosszú távú bérletbe vétele. 
  • Felmerült egy olyan ingatlanadó kivetése, melynek mértéke az ingatlan környezetének rendezettségétől függően változik. 
  • A locsmándi elkerülő út osztrák oldali továbbépítése bizonytalan. Ausztriában választások lesznek, a Szabadság Párt nem támogatja a szabad átjárást, az utóbbi időben felszaporodott bűnesetek miatt. A magyar szakasz építése a végén tart, a Szent János - tó kialakításával párhuzamosan végzik. Ez utóbbi vízjogi engedély birtokában létesül, a kitermelt kavicsot az útépítés során használták fel. A tó környezetének ápolása önkormányzati feladat, később átadhatják azt helyi egyesületnek (pl. horgász) is.
  • Jövőbeli építési feladatok: posta és a híd közötti járda kijavítása. Az orvosi rendelő parkoló bővítése. A településen hiányzó járdaszakaszok megépítése. Kultúrház vizesblokk rendbetétele. Ravatalozó szociális blokkal való ellátása. Faültetések minél több helyen.
  • A Lővér utca forgalmának lassítására fekvőrendőröket fognak telepíteni.