Határmente, beszámoló

Meghatóan sokan jöttek ki a Határmente Egyesület országkerülő túrájának zsirai rajtjára, mely megtiszteltetés egyben engem is illetett, lévén, hogy bevállaltam a kezdő szakaszt. Készültem is rá rendesen, előtte nap kidepóztam a harkai részre némi folyadékot, ennivalót és a futóbotokat, este összeraktam a zsákot (1,5 l sós zöldtea, energia- és műzliszeletek, zselé, magnézium, cserezokni, pzs, telefon, kamera, pénz, igazolvány, összesen 3 kg). A határra menet közben a kocsiban a szokásos doppingzene pörget, bár deres a fű, de már ragyog a nap, jól indul. 

A tervezett etap Zsirától a fertő-tavi kikötőig tart, lehetőleg az országhatárt követve. A távot 80 km körülinek saccolom, ez sokat változhat az adottságoknak megfelelően. Legalább 12 órás menettel számolok. Gyors búcsúzkodás, mindjárt 8 óra, megkapom a GPS-t is, indulni kell.

A kópházi átkelőig viszonylag sima az utam, némi szedret, gizgazt kell csak kerülgetni, ilyenkor általában az osztrák oldalon húzódó szántóföldek felé húzódom, ezek szélén száraz a földút.

A harkai lapban már vizesebb részek is előjönnek, de a sár még elviselhető. A nyéki határszakaszon megkeresem a csomagom, tankolok és elindulok felfelé a Muck irányába. Ugyan komoly emelkedő van itt, mégis jobban esik a futás az erdőben, mint a poros, szeles szántások között. A régi rendszerút itt jó darabon néhány méteres távolságban kíséri a határvonalat, ezen megyek, ami egyébként a zölddel jelzett vasfüggöny túraútvonalnak is része. 

A volt mucki határőrs előtt visszatérek a határra, ami itt meredeken szalad le a völgybe, aztán persze fel. Ez a szakasz a cipőmet is megviseli, a levált talpbetétet leukoplaszttal próbálom gyógyítani. A Büdöskút nevű forrásnál érek megint rendes úthoz, ez a nevétől eltérően nem büdös, de legalább csak lassan csordogál.

A vízben mégiscsak volt valami, a Magasbércig változatos szívműködést tapasztalok, de az enyhe fibrillációt ütemes futással billentem helyre. A magasbérci kilátó a szokásos képet mutatja fentről, itt már három éve is magasabbak voltak a fák, mint e műtárgy, így a kilátást emlékezetből abszolválom. Innen küldök egy sms-t a biztatóknak, miszerint már csak egy maratonnyi távot kell még lenyomni, annak is jó részét már innen lefelé.

A következő célpont légvonalban ugyan közel van, de a határ ezt nem veszi figyelembe, mert nagyot kanyarít a lépesfalvi erdő felé. Aki nem tudná, itt ered (mindjárt három ágból is) az Ikva-patak, ami nélkül nem létezne a Festőköz. Vizem fogytán egyikből iszom is, egyik korábbi munkám okán tudva, hogy az Ikva csak lejjebb lesz olykor-olykor zamatos illatú. Ágfalva szélén elválik a zöld jelzés a határvonaltól. Előbbinek útját ismerem, az utóbbi több kihívást rejt, maradok hát. Nem kellett volna...


Kicsit odébb kerítések, bozótosok, dzsindzsák és murnyák állják utamat, visszafelé már nincs kedvem menni, okos helyett erős leszek. És mászok kerítést, meg kúszok bozótot és el is érem ismét a zöld túrautat. Kiszedem a tüskéket, majd az alkonyatban megcélzom Somfalvát. Ide már sötétben érek. Sajnos az osztrák temetőkben nem szokás a nyomóskút, itt sincs, pedig vizem alig. Nem baj, már ide látszik a soproni határátkelő fénye, ott van benzinkút, majd ott shoppingolok. Akkor még nem tudtam, hogy közelinek tűnő zöldpiros fényű egység valójában 12 km-re van (már megint kanyarog) és vizes szántásokon, vízfolyásokon keresztül 2,5 óra alatt érek csak oda. Miután sikeresen eláztatom magam a Sós-patakban, már szinte őszinte a vigyor az arcomon. Itt gondolok először arra, hogy mára abba kéne ezt hagyni. De azt már megtanultam, hogy addig nem adjuk fel, míg nem ültünk le egy kicsit, nem ettünk és nem ittunk, így a döntést a benzinkútig elhalasztom. A sokat tapasztalt kutasok némiképp sáros, kicsikét szakadt külsőm és eléggé megviselt fejem láttán meg se rezzennek. Sör, kávé, kóla (igen bevallom, de csak az extra cukor miatt) és egy üveg víz, ez majd a zsákba kell. Mert továbbmegyek. Igaz nem végig, ahhoz már kedvem sincs és az útvonalat rögzítő GPS is pityeg, hogy delejhiánya van. 


Végcélnak belövöm a Páneurópai Piknik helyét és az erdőn átnekiveselkedem az utolsó szakasznak. A benzinkút után itt kint hideg van, legalább van miért futni. Bár felfelé kell először, mégis jobban esik, mint a szántás. Menet közben megcsörgetem az értem jövőket, kicsit filmezek fejlámpával az emlékparkban, de nagyon fúj a szél, így nem várom meg az autót, eléjük indulok. 82 km-nél tartok és majdnem 14 óránál, innen még 10-12 km lett volna a tervezett végcél. Nem vagyok elégedetlen, megvár.

Utóirat:
Vasárnap családi elfoglaltságból Fertőrákoson voltam. Elvittem a bringát és megcsináltam az elmaradt szakaszt is.