"A közönséges szobai légy, helytelenül házi légy, vagy újabb nevén: tífuszos légy (Musca domestica L.) nem szorul közelebbi leírásra. Éppen eléggé ismeri őt mindenki és jól tudjuk, milyen terhessé válhat szemtelen, tolakodó viselkedésével. A szobai légy kozmopolita, majdnem minden országban otthonos, ahol az ember letelepült. Nem jutott el még Grönlandba, de azt már kivívta, hogy a hideg Lappföld és Alaska telepein és szegényes tanyáiban otthont szerezhetett. Minél tovább haladunk a déli meleg országok felé, annál gyakoribbá válik a szobai légy. A meleg és a piszok, ez a két legfontosabb életföltétele. Ott, ahol ez a két tényező együttjár, ami egyáltalán nem ritkaság, semmi sem áll útjába tömeges elszaporodásuknak és vidám életüknek. Aki egyszer szórakozásképpen, nyári időben Dél-Európában utazgathatott és közben olyan kisebb városokban tartózkodott, ahol a higiéne berendezései esetleg még név szerint sem ismeretesek; az jól tudhatja, mit jelent ott a légyveszedelem. Lépésről-lépésre rajokban száll fel a légy mindenféle hulladékról és szemétdombról, amit az utcán felejtettek. A házakban pedig falak, asztalok csak úgy feketéllenek a légytől. Meglehetős nemtörődömség kell ahhoz, hogy a legyektől ellepett és megfertőzött ételeket és italokat jóízűen elfogyasszuk.
A keskenyebb potroháról megismerhető nőstény légy fehér, hosszúkás petéit mindenféle rothadó anyagokra, különösképpen lótrágyára helyezi el, mert, úgylátszik, különösen alkalmas a légynyűvek tenyésztésére. Néhány óra multán már előbukkannak a nyűvek, elül hosszúra kinyúló, fehér, féregalakú, kis lények. Megfelelő táplálékon gyorsan növekednek és két vedlés után, esetleg már 4–5 nap multán, elérhetik teljes fejlettségüket. Ekkor külső bőrhártyájuk sötétbarna, gyűrűsen ráncos hordócskává keményedik, ez lesz a báb tokja. Már a tizedik napon, a petelerakástól számítva, kibujhat belőle a fiatal légy. Miután minden egyes nőstény légy 100–120 petét rakhat és legalább is déli vidékeken 12–13 nemzedék követheti egymást egy nyár folyamán; nem csodálkozhatunk azon, hogy ezek az alkalmatlan lények az ilyen vidékeken annyira elszaporodnak. Hűvösebb égtájak alatt, mint például Németországban, természetesen nem olyan gyors a szobai légy szaporodásmenete. Egyelőre itt sem jönnek a legyek zavarba, ha alkalmas tenyésztőhelyet keresnek. (...)
Hideg időjárás esetén a légy, mint a legtöbb rovar általában, lustává, kedvetlenné válik, csendben üldögél a sötét helyeken. A meleg és a világosság ellenkezőleg fokozzák mozgékonyságát és vállalkozó kedvét. Ilyenkor ide s tova cikáznak, társaikkal összetalálkoznak és ilyen alkalmakkor a hímek és nőstények néhány pillanatra süvítő zsongással egyesülnek. De még lepihenéskor sem marad a légy tétlenségben, akkor következik a tisztálkodás, a szőrös test megszabadítása az útközben reátapadt portól, szeméttől. Ilyenkor az előlábait, vagy a hátulsó lábait kinyujtva serényen dörzsölgeti egymáshoz, hogy a lábízek letisztuljanak. Ezután a fejmosás következik soron: az előlábak egymásután többször végigsöpörnek a tarkó, a szemek és a száj fölött olyan mozdulatokkal, mint mikor az ember két kézzel mosakodik. Végül aztán a szárnyait sem hanyagolja el, azokon is végighuzogatja hátulsó lábait, lekefélve az odatapadt piszokrészecskéket. „Némelykor úgylátszik, – írja Perty, – hogy a mi szobai legyünknek valami emlékezőképességféléje is van, ha ugyanezt a legyet egymásután többízben elűzzük, ijedősebbé válik, óvatosabbá lesz; ezt azonban bizony igen rövid idő alatt újra csak elfelejti.”
A szobai légy pákosztos állat, rászáll a legkülönbözőbb élelmiszereinkre. A cukortartalmú folyadékok, méz, gyümölcslevek és más effélék, láthatólag különösen ízlenek neki; de a szilárd anyagok, például a száraz kenyér és cukor sem kerülhetik el látogatását. Gyakran megfigyelhetjük, miként foglalatoskodik a légy egy darabka cukorral, hogyan igyekszik azt szívókáinak széles tapadópárnáival megérintgetni. E tapadópárnáinak belső felszínén nyálkával töltött mély árkocskák vannak. Mikor ezeket a cukor felszínéhez nyomja, a fokozottan kiválasztódó nyálka csöppecskévé összegyülve fölold egy keveset a cukorból s most már a légy a cukortartalmú nyálat magába szívja. Ugyanilyen szenvedéllyel keresi a szobalégy a bőr váladékait és meleg időben az izzadságcsöppecskéket is szívesen fölszippantja az izzadó emberi bőrről. Éppen ezzel a szenvedélyével magyarázható sokszor igen kellemetlenné váló tolakodása; gyakran ugyanarra a helyre tér vissza, amelyről csak az imént elűztük. Szúrni a szobai légy nem tud, legalább is kifejlett rovar korában semmiképpen sem tudja az embert megsérteni, más irányban azonban nagyon is veszélyessé válhat reánk nézve. A szőrszálakkal sűrűn borított légytest ugyanis mindenféle baktériumra és betegségcsirára nézve kiválóan alkalmas szállítóközegnek bizonyult. A légy valósággal sokféle baj csiráját terjeszti. Találtak már rajta tifusz- és pestisbacillusokat, koleravibriókat, gümőkórbaktériumokat és sok más hasonló veszedelmes apró lényt. Lábainak tapadópárnácskái minden lépéssel egész baktériumkultúrákat hozhatnak létre, ha a légy valami nedves ételneműn, tejhabon, kocsonyán végigsétál. Abból is komoly baj származhat, ha a szobai légy nyűvei valami módon, például tisztátalan ételek útján bejuthatnak az ember testébe. Ugyanis a bélben, vagy más belső szerveinkben hosszú ideig elélhetnek a légynyűvek és ott esetleg igen súlyos kórjelenségeket idézhetnek elő. Az ilyen betegségeket az orvostudomány légyférgesség (myiasis) néven ismeri. Redi Francesco, a híres olasz anatómus már 1684-ben írt erről és közölte, hogy gyermekek testéből eltávozó légynyűveket talált. A gyermekek, tapasztalás szerint, igen könnyen összeszedik az ilyen undorító élősdieket, de találták ezeket már felnőttekben is. Azok a légynyűvek azonban, amelyek az embert, különösen melegebb országokban megtámadhatják, nem származnak mindannyian szobai légytől. Éppen úgy lehetnek azok az alább említendő kék dongólégy, vagy akármiféle más légyféle nyűvei, ha az illető légyfaj az ember társaságában gyakrabban jelentkezik. Gyakran megtörténik az is, hogy a légynyűvek nem az orron vagy szájon át jutnak be a test belsejébe, hanem a bőrön keresztül furakodnak oda s így tolakodnak aztán mind mélyebbre-mélyebbre, közben bizony igen súlyos sérüléseket okozva akárhányszor. Az elmondottakból gondolható, hogy a bibliai Jób nyavalyája is ilyen myiasis lehetett. A szerencsétlen szenvedő gyógyulását a nyűvek kifejlődése és eltávozása magyarázza meg. Ezzel ugyanis a betegség véget ér, ha a nyűvek által okozott sebek természetes úton begyógyulnak.
Szobai legyünk társaságában majdnem mindenütt ott van a hozzá csalódásig hasonló tanyai légy (Musca corvina); ez abban különbözik, hogy nőstényének széles a homloka, hímjének pedig nem látszik homloka, mert szemei összeérnek."
A képek lelőhelye itt.
Más szemszögből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése